A CSOK feltételei bankonként igen eltérőek lehetnek, ezért konkrét esetekben kérd segítségünket, szakértelmünket.

CSOK 2018-ban aktuális változásainak részletei:

  • legfontosabb változás, hogy  használt ingatlan vásárlása esetén már nem kell vizsgálni, hogy a CSOK-ot igénylő szülőknek van e meglévő ingatlan a tulajdonukban. Így például akár két meglévő ingatlan mellé harmadikat is megveheted. Fontos azonban, hogy amennyiben volt 5 éven belül értékesített ingatlanod, akkor ennek az eladási árát továbbra is be kell forgatni a CSOK-kal vásárolt újabb használt ingatlan vételárába.
  • a bankokhoz benyújtandó dokumentumok mennyisége jelentősen csökkent, hiszen a házasság fennállását, a nemleges adótartozást, az esetleges válási papírokat, a büntetlen előéletet és azt, hogy nem vettek igénybe eddig megelőlegező CSOK-ot nem kell már dokumentumokkal igazolni, elegendő csupán nyilatkoznod.
  • külföldön dolgozó magyaroknál elfogadják március 15-től a külföldi TB jogviszonyt és csupán nyilatkozni kell az igényléskor, arról hogy a házaspár egyike 180 napon belül megszerzi a magyar TB jogviszonyt.
  • az elkezdett bővítési munkálatok is finanszírozhatóak lettek (eddig csak az igénylés után volt megkezdhető a bővítés). A CSOK-kal akár a teljes bővítési költségvetés finanszírozható önrész nélkül (eddig maximum a költségvetés felét lehetett)
  • a bankok döntési határidejét is szabályozták, vásárlásnál maximum 30 nap, építésnél 60 nap lehet.
  • vásárlás esetén az adásvételi megkötése és a CSOK kérelem befogadása között eltelt idő vizsgálatát is meghosszabbították az eddigi 120 nap helyett 180 napra.

A CSOK 2018. március 15 –vel módosult, ami megkönnyíti az igénylés feltételeit.

  • igényelhető összeg 600.000,-Ft-tól 10.000.000,- Ft-ig terjed. 
  • jelentős azon ingatlanok köre, amelyekhez a CSOK-ot igénybe lehet venni, tehát nemcsak új ingatlanra, hanem használt lakás vásárlására, bővítésre is fel lehet használni.  
  • változás, hogy új ingatlan esetén 3 gyermek vállalása is lehetséges, míg korábban a CSOK max. 2 gyermek vállalását engedte, ez már csak a használt ingatlan esetén igaz. A jövőben születendő gyermekek után járó támogatás használt ingatlanok esetében is lehetségesé vált.
  • Az egy gyermeket nevelő vagy vállaló szülők is részesülhetnek az otthonteremtési támogatásból.
  • 40 négyzetméterre csökkent a méltányolható lakás hasznos alapterületének alsó határa használt és új ingatlan esetén egyaránt (2016 februártól egységesítették ezt a korlátot).
  • A CSOK jogszabály 2016 februári változása szerint a támogatás mértéke új és használt ingatlan esetén a gyermekek számától (esetleg a jövőben vállalt gyermekek számától), a vásárolni kívánt ingatlan vagy építeni kívánt családi ház hasznos alapterületétől függ (a lenti táblázat szerint).
  • A használt ingatlan vásárlásánál, az ingatlan vételárától is függ a CSOK mértéke. (földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül maximum 35 M Ft vételár).
  • Hasznos alapterület: a lakás 190 cm-es belmagasság feletti, fűthető helyiségei alapterületének összege (kivéve: erkély, logia, terasz, tornác, tároló, garázs, pince).
  • Az energetikai besorolás kikerült a feltételrendszerből
  • A CSOK-kal érintett ingatlanodra 10 évig jelzálogjogot és terhelési és elidegenítési tilalmat jegyeznek be

     

    a magyar állam javára. (10+10 CSOK esetén a hitelösszegre is). A 10 éves elidegenítési időszak alatt nem alapítható haszonélvezeti jog a támogatással érintett lakáson.

Gyermekek száma:

Új lakás építés, vásárlás

Használt lakás vásárlás, bővítés

Összeg:

Alapterület:

Összeg:

Alapterület:

1 gyermek

600.000,- Ft

40 nm-es lakás vagy 70 nm-es lakóház felett

   600.000,- Ft

40 nm-es lakás felett

2 gyermek

2.600.000,- Ft

50 nm-es lakás vagy 80 nm-es lakóház felett

1.430.000,- Ft

50 nm-es lakás felett

3 gyermek

10.000.000,- Ft

60 nm-es lakás vagy 90 nm-es lakóház felett

2.200.000,- Ft

60 nm-es lakás felett

4 gyermek

10.000.000,- Ft

60 nm-es lakás vagy 90 nm-es lakóház felett

2.750.000,- Ft

70 nm-es lakás felett

 

A CSOK feltételei a 16/2016-os (új lakáscél) és a 17/2016-os (használt lakáscél) kormány rendeletben olvashatóak részletesen. A két új kormány rendelet a 256/2011-es kormány rendeletet váltotta ki. A Családok Otthonteremtési Kedvezménye megnevezés pedig Családi  Otthonteremtési Kedvezmény elnevezésre változott.

2018 évben is érvényes feltételek a CSOK-nál:

  • változások révén már a 25 éves gyermekre akkor is igényelhető a támogatás, ha az nem tanul nappali tagozatos felsőoktatási intézményben
  • a magzat már 12 hetes korától meglévő gyermeknek számít
  • az igénylő gyámsága alatti gyermekre is jár a támogatás,  ha már most is együtt laktok és együtt is költöztök a majdani ingatlanba és 1 éve fennáll a gyámság és a gyermek vér szerinti szülei elhunytak.
  • a “tervezőasztalról” is igényelhető a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (10+10 támogatott hitel is). Építési engedéllyel (vagy ezzel egyenértékű hatósági bizonyítvánnyal) kell már rendelkeznie a leendő ingatlanodnak. A támogatást csak a használatba vételi után folyósítják, de a kérelem befogadható, sőt még a támogatási szerződés is megköthető
  • a 2016.12.31-ig befogadott építéshez kapcsolódó kérelmeknél a már meglévő készültségi fokra, azaz a már elköltött bekerülési költségre is jár a CSOK és ÁFA visszaigénylés. Azaz nem kell pótköltségvetés vagy még kifizetetlen számla ahhoz, hogy a kedvezményt megkaphasd. Sőt ha az ingatlancél megvalósult, akkor az igénylő saját számlájára történik meg a kedvezmény kiutalása.
  • a szolgálati lakással rendelkezel akkor is élhetsz a lehetőséggel, ha a vásárlást vagy építést követően a munkakőr miatt továbbra is a szolgálati lakásban kell maradnod. (például rendőr, katona és a lelkész). Ez is pozitív változtatás az eddigiekhez képest.
  • 30 nap helyett 90 nap áll a rendelkezésedre, hogy lakcímeteket bejelentsétek a támogatott ingatlanba.
  • a támogatást igénylő halála esetén az örökösnek nem kell visszafizetnie a CSOK kedvezményt

CSOK 2018 esetén új ingatlan vásárlásakor vagy építésekor az alábbiaknak kell teljesülnie:

  • Egy gyermekes családoknál (meglévő vagy vállalt) az új építésű lakás minimum 40 négyzetméteres az új építésű ház minimum 70 négyzetméteres hasznos alapterületű lehet. Két gyermekes családoknál (meglévő vagy vállalt) az új építésű lakás minimum 50 négyzetméter, az új építésű ház minimum 80 négyzetméteres hasznos alapterületű lehet. A három vagy több gyermekkel rendelkező  családoknál az új építésű lakás minimum 60 négyzetméter, az új építésű ház minimum 90 négyzetméteres hasznos alapterületű lehet. Itt is csak a minimum mérteket szabályozták, azaz az ingatlanok bármilyen maximális mérettel rendelkezhetnek.
  • fontos változás, hogy 2016 szeptembertől ismét van lehetőséged osztatlan közös tulajdonra igényelni a CSOK támogatást.
  • a vásárlandó/építendő ingatlannak összkomfortosnak kell lennie
  • új lakás-építése és használt ingatlan bővítése esetén a számlákat a készültségi foknak megfelelő mértékben, részfolyósításonként kell bemutatod. Tehát nem elégséges az utolsó folyósítás előtti egy összegben történő benyújtás.

CSOK 2018 új ingatlan vásárlásának, építésének feltételei:

Maximum 2 gyermekes családoknál:

  • természetes személyek (házastársak, élettársak, egyedülállók) függetlenül a koruktól a meglévő gyermek és a még az anyaméhben lévő 12. hetét már betöltött magzat (ikermagzat) után.
  • maximum 2 gyermek vállalásával (megelőlegezett CSOK) kizárólag házaspárok, akiknek az egyik tagja a kedvezmény kérelmének benyújtásakor még nem töltötte be a 40. életévét.

Minimum 3 gyermekes családoknál:

  • természetes személyek (házastársak, élettársak, egyedülállók) függetlenül a koruktól a meglévő gyermek és a még az anyaméhben lévő 12. hetét már betöltött magzat (ikermagzat) után,
  • gyermekek vállalásával (megelőlegezett SZOCPOL) kizárólag házaspárok, akiknek az egyik tagja a támogatás kérelmének igénylésekor még nem töltötte be a 40. életévét. Maximum 3 gyermek vállalható gyermektelen családok esetén. Egy meglévő gyermek mellé 2 később születendő gyermek, míg 2 meglévő gyermek mellé már csak 1 további gyermek születése vállalható.
  • Fontos, hogy élettársak és egyedülállók nem vállalhatnak gyermeket, azaz minden esetben kizárólag házaspárok tudnak később születendő gyermekeik után támogatást igényelni.

10+10 CSOK fontosabb feltételei

  • minimum 3 gyermekes családoknak (meglévő vagy vállalt) 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 10 millió forint kamattámogatott hitel együttes igénylését jelenti
  • 3 gyermekes családok a 10 millió Ft támogatást a 3%-os hitel nélkül is kérhetik
  • 2016 február 10-től eltörölték azt a korlátozás, hogy az új ingatlan ára telekár és ÁFA  nélkül nem lehet több 30 millió forintnál (a 30 millió forintos felső korlát kizárólag a kedvezmény és a hitel együttes igénylésénél számított.) A SZOCPOL önálló kérelmezésénél nincs az ingatlannak felső értékhatára.
  • A 3 százalékos hitel felvétele és a később születendő gyermekek vállalása kizárólag csak házaspárok részére lehetséges
  • A 3 %-os hitel felvétele a legalább 60 négyzetméteres új lakás és a legalább 90 négyzetméteres új ház esetén lehetséges.
  • amennyiben 3 meglévő gyermekre igénylik a “10+10 CSOK”-ot, a szülők tekintetében nincsen életkori megkötés. Ha a gyerekszámot vállalással szeretnék teljesíteni, a házastársak egyikének 40 év alattinak kell lennie az igényléskor
  • meglévő ingatlan(ok) megtartásával is lehetséges a támogatással érintett új építésű lakás megvétele. Az egyetlen kikötés, hogy az összes érintett együtt költözőnek állandó lakcímként az új ingatlant kell bejegyeztetnie maximum 1 éven belül.

A 10 milliós hitel paraméterei:

  • maximum 3%-os kamat
  • legfeljebb 25 év kamattámogatás (a hitel futamideje több is lehet, de a kamattámogatás fölött piaci kamatozással kell számolni)
  • a hitel kamatperiódusa öt éves

CSOK 2018 esetén használt ingatlan vásárlásakor vagy bővítésekor az alábbiaknak kell teljesülnie:

  • tavaly februári változások révén eltörlésre került, hogy a használt lakás vásárlás esetén az  ingatlan vételára maximum 350.000 Ft / négyzetméter lehet (nettó alapterülettel számolva, nem hasznos alapterülettel!)
  • vásárlás esetén az ingatlan mérete egy gyermeknél minimum 40, két gyereknél minimum 50, három gyereknél legalább 60 és négy gyereknél is minimum 70 négyzetméteres lehet. A hasznos alapterület maximum méretét a CSOK 2016-os változtatásával eltörölték
  • bővítés esetén a munkálatok befejeztével az ingatlan mérete  minimum egy gyereknél minimum 40 négyzetméteresnek kell lennie, több gyermek esetén a fenti variációk alapján kell számolni. Maximum hasznos alapterület már itt sincs
  • bővítésnek minősül az ingatlan hasznos alapterületének minimum egy szobával való növelése, ideértve a tetőtér beépítés is.
  • nem számít bővítésnek CSOK szempontjából az építmény, épületrész, épület olyan jellegű átépítése, mint például a garázs vagy erkély lakható szobává történő beépítése
  • az ingatlan vételára a CSOK tavaly februári változása óta régiónként egységesen maximum 35.000.000 Ft lehet.
  • az ingatlan energetikai besorolásának vizsgálatával 2016.01.01-től nem kell foglalkozni
  • a vásárlandó/bővítendő ingatlannak legalább komfortosnak kell lennie
  • az 5 éven belül eladott ingatlan beforgatási kötelezettsége megmaradt

Ki veheti igénybe:

  • természetes személyek (egyedülállók, élettársak, házastársak) függetlenül az életkoruktól a meglévő gyermek és a még anyaméhben lévő 12. hetét már betöltött magzat vagy ikermagzat után (2016 szeptemberéig ez 24 hetes magzatra vonatkozott csak),
  • legfeljebb két gyermek vállalásával (megelőlegezett támogatás) azon házaspárok, akiknek az egyik tagja a CSOK használt lakásra való támogatás kérelmének benyújtásakor még nem töltötte be a 40. életévét. Fontos, hogy élettársak és egyedülállók nem vállalhatnak gyermeket.

Fontos tudni, hogy egy vállalt gyermek esetén 4 év két gyermek vállalás esetén 8 év a teljesítésre előírt határidő. Amennyiben ez alatt az idő alatt nem teljesül a gyermekvállalás akkor két évvel meghosszabbítható.

Mekkora tulajdoni hányaddal kell rendelkezzek a megvásárolandó lakásban?

A kedvezménnyel vásárolt lakásban legalább 50 %-os tulajdoni hányaddal, kell rendelkezz. Házaspár, illetve élettársak esetében az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie mindkét félnek.
A kedvezménnyel vásárolt lakásban csak az igénylők szerezhetnek tulajdon jogot. 2016 február előtt még az igénylő gyermekei is szerezhettek tulajdonrészt a támogatást igénylő magánszemélyen kívül, de mára ezt eltörölték). CSOK használt lakásra abban az esetben igényelhető, ha az eladó az igénylőnek NEM közeli hozzátartozója vagy élettársa. Továbbá ha az eladó cég vagy egyéni vállalkozó, akkor a tulajdonos nem lehet az igénylővel fent említett kapcsolatban álló személy.

Saját erőre vonatkozó szabályok:

A támogatást igénylő rendelkezésére álló saját erőként kell figyelembe venni azon értékesített lakás eladási árát, mely az igényléstől számított 5 éven belül történt. Ez az összeg csökkenthető a lenti tételekkel:

  • azon önkormányzati, munkáltatói támogatásokkal, mely az értékesített ingatlant terhelik és visszafizetésre kerültek
  • lakáscélú pénzintézeti kölcsön végtörlesztett összegével, mely az értékesített lakás vásárlása vagy építése érdekében lett felvéve és azt terhelte
  • az ingatlanközvetítői jutalék kizárólag számlával igazolt összegével
  • a CSOK 2018 igénylését megelőző 5 éven belül eladott használt lakás, illetve tulajdoni hányada, értékesítésével egy időben vagy azt követően vásárolt és az építés helyszínéül szolgáló építési telek ÁFA összegével növelt vételárával
  • olyan pénzösszeg, számlával és szerződéssel igazolt összege, amelyet az igénylő által korábban megvásárolni kívánt, de végül a tulajdonába nem került lakás megvételére fizetett ki és ez a pénzösszeg az építő vállalkozás felszámolása miatt (amit bíróság rendelt el) nem térült meg.
  • a CSOK használt lakásra támogatással vásárolni kívánt lakás telekárat is tartalmazó vételárának 10 százalékával, amennyiben a korábbi lakás eladása legfeljebb 120 nappal előzi meg az ingatlan-nyilvántartási eljárásban hozott bejegyző határozat kiadásának dátumát.

Fontos lehet

  • Az adásvételi szerződésben is fel kell tüntetni, ha a CSOK használt lakásra támogatás mellett hitelintézeti kölcsönt is kívánsz igénybe venni a támogatással érintett használt lakás megvásárlásához.
  • Az igénylő a CSOK használt lakásra támogatás iránti kérelmedet azon hitelintézetekhez nyújtsd be, amelyek az állammal a támogatás nyújtására szerződtek.
  • A lakástulajdonosnak legfeljebb egy éven belül lakcímkártyával igazolnia kell a kedvezmény folyósítását követően, hogy a lakás mindazon személyek lakóhelye, akiknek együttlakására tekintettel a kölcsönt és a CSOK használt lakásra támogatást az állam folyósította.
  • igen eltérő a gyakorlat, hogy a  CSOK használt lakásra esetén a minimum önrész számításához a bankok a kedvezményt, illetve a megelőlegező támogatást önrésznek veszik-e figyelembe.

Lényeges az ÁFÁ-s számlákkal kapcsolatban!

  • A hitelintézet által elfogadott bekerülési költség legalább 70%-át számlákkal kell igazolni lakásépítés és -bővítés esetén
  • Új ingatlan vétele esetén a vételár 100%-áról  számlát kell bemutatni
  • Új ingatlan építésekor az építési engedély kibocsátását maximum 6 hónappal megelőzően, de 2015.01.01 utáni, míg bővítéskor a családok otthonteremtési kedvezményével kapcsolatos kérelem benyújtása után kibocsátott számlák fogadhatóak csak el.
  • Az adott készültségi foknak megfelelő, a támogatott személy nevére kiállított számlákat a folyósítást megelőzően kell bemutatni
  • Az elfogadott bekerülési érték 70%-ának a 20 %-a lehet  számlával nem igazolt bontott anyag vagy beszerzés
  • Közhasznú  szervezet vagy települési önkormányzat által kiírt nyilvános pályázat útján az építkezéshez szükséges természetbeni juttatást nem szükséges számlával alátámasztani

CSOK támogatást nem mindenhol, hanem csak és kizárólag azon bankokban, takarékszövetkezetekben és hitelintézetekben tudod igényelni, akikkel az állam partnerségi megállapodást kötött.

 A CSOK támogatás nem elérhető automatikusan az összes pénzügyi intézményben, ezért kérd segítségünket!